Jól indul a kommandó. A MÁV ma csak 20 perccel múlja alul önmagát, ennyit kell a vonatra várni, péntek este 7-kor, esőben, hidegben, türelmetlen.
Persze a sokszorosítás is megint az utolsó utáni pillanat alatt készül el, de legalább nem unatkozunk a vonaton: vágunk.
Nekem nem is sikerül annyira (baromi ronda), de ráfogom, hogy így legalább minden példány egyedi és megismételhetetlen, mert kétszer ugyanolyan bénán nem tudom elvágni a lapot.
Gyorsan eldöntjük, hogy a ma esti helyszín a Csendes lesz. Odaérkezve nekünk is sikerül kicsit lecsillapodnunk. Mondjuk erre a 49-es villamoson bemutatott hiperaktív akrobata mutatványok után szükség is van - már ami engem illet, mert Hunor csak ült és rögzített.
A Csendesben meleg van, szép térélmény van , sör van - ja az még nincs, első körben csak bátorító-terepfelmérő fröccs. Hely sincs, csak egy fél asztal fele.
Egy jó tanács viszont van: ha az üres székek kutatása közben elkezded csavargatni a WC ajtóra felszúrt Barbie baba lábát abban a hitben, hogy a nyakába tudja tenni, akkor közlöm veled, hogy tévedsz. Nem tudja. A megfelelő szög elérésekor egyszerűen tőből kihullik.
A hely előnye egyébként, hogy könnyű átlátni, hátránya viszont, hogy  zsúfolt és nagy a csendes-zaj. Emiatt a szavalás sem megy egykönnyen, maradnak a versek házi olvasatra. A társaság egyébként vevő a jóra, meglepődnek, kérdeznek, lelkesek és értetlenek, mint általában.
Megkapjuk az első, bemutatkozásunkat illető kritikát is, miszerint: miért INGYEN vers? Ezzel lealacsonyítjuk a saját munkánkat - mondják. Ezért most itt is kifejtem: ez nem degradál, ez csak arra buzdít, hogy nesze, itt a kultúra, fogyaszd, mert most nem kerül semmibe. Egy-két vers, ami szórakoztat, vagy elgondolkodtat, nem túl hosszú, nem túl fárasztó, és nem kell sehol sem regisztrálnod. No de sebaj, legközelebb majd AJÁNDÉK vers lesz a neve, és akkor így kérdezünk:
"Kértek ajándék verset?" (úgyis jön a karácsony, hamarosan mindenki rácuppan erre a szóra, és 2 hónapig nem száll le róla, miközben arról beszél, hogy mennyire elege van ebből a karácsonyi ajándékozás-őrületből)
A poémák ezúttal amúgy hamar elfogynak, és összességében pozitív a visszhang, de valahogyan mi is hamar elfogyunk. Még egy sört iszunk, mert végre érkezett a pultba, és még egyet filozofálunk az aktuális-aznapi flörtölési lehetőségeket illetően, aztán úgy döntünk: mára elég lesz ennyi is.
Legközelebb, ha piros-fehér köpenyes szakállas emberek akarnak majd bármit is adni nektek, azok már nem mi leszünk. Mondjuk most sem mi voltunk, mindegy.

Akinek nem esett volna le, vagy furcsállja, hogy olyan mintha, de mégis, és akkor most mi van? Szóval a beszámolót ezúttal Viviennek köszönhetitek. Nekem meg azt, hogy szokás szerint jól ideposztolom a verseket, amelyek - agyon régies-ragosítva, mint a múltkor - legott kikultúrkommandóztattatottak vala:

Mi lesz a vége,
Mint annak előtte,
Pillanatnyi öröm,
Hol sírva, hol nevetve
elkövető: markó VIVIEN

A Sirályban szerették. A Mumusban nem értették. A Kuplungban nagy volt a hangerő. A Lámpásban kést is adtak. De csak azért, mert olló nem volt, és valahogy szét kellett választani a füveset, meg a borosat. Kezdetben egy lapon voltak.
Hosszas fejtörés és gondolkodás után ugyanis az utolsó pillanatban dőlt el, hogy a péntek éjszakában kézzelfogható kultúra nélkül tobzódó ifjúságnak az lesz a legjobb, ha valami könnyed olvasnivalót kap a kezébe. És ha még ki-ki kedve, ízlése, beáll(ít)ottsága szerint választhat is: na az lesz a legjobb!

A péntek este tehát valahogy így nézett ki: gyülekezés a Lámpásban, 89 darab A4-es verseslap kétszerezése, A5-ösítése késsel, aztán a szöveg:
- Sziasztok, bocsi a zavarásért, de az a helyzet, hogy van nálunk egy rakás vers, tök ingyen. Kértek? (Az arcokon tükröződő reakciók ilyenkor: mi? mI? MI?!) Lehet választani is, van füves, meg boros.
(még mindig meglepődve:)
- Hátőőő, akkor én egy borosat kérek...
- Én meg egy füveset.
A tranzakció lezajlik, már megyünk is tovább, hacsak nem kérdezik meg, hogy akkor ez most mi? Elmondjuk, mire a legtöbben elismerően bológatnak, mi meg örülünk.
Aztán a Lámpás kész, köszi a kést, egy-egy példány még a faliújságra is kikerül, nekünk meg dolgunk van, sziasztok! Alig 10 másodperccel arrébb következik az este Mumusa. Kifelé menet a Lámpásból azért még hallunk olyat is fél füllel, hogy "hát, hát, hát ez, ez mi ez ez? Hát három perc alatt írok ilyen verset, hát, hát, hát, felháborító..." Szerintem meg felbátorító: írj te is! Legközelebb azt is kikultúrkommandózzuk.
Szóval akkor a Mumus: alig vannak néhányan, egy tag leolt, hogy neki csak József Attila verset osszunk, egy másik meg közli, hogy hát neki baromira nem kell ingyenvers, főleg nem boros és füves; a leendő belgyógyásznak viszont tetszik az ötlet. Mondjuk a félhomályban nagyon ő sem tudja elolvasni, de ígéri, hogy másnap mindenképpen, és kommentel is...
A Kuplungban acid-techno-minimal-elektro-diudisum őrjöngés van, esélytelen, hogy a verssel próbálkozzunk, képtelen lenne elnyomni a hangerőt. Még mindig nálunk egy rakás ingyenvers, és már csak a Sirály van hátra. Az viszont nagyon. Szerencsére. Már az utcán állók körében is sikert arat a kultúrkommandó, aztán odabent 20-tól 50-ig szinte mindenki vevő rá. Többen is kérik, hogy olvassuk fel. Vagy szavaljuk el. Vagy bármi. Spontán beszélgetések kezdődnek, az egyetlen szépséghiba, hogy 600-ért iszom a házmestert... De az ingyenverseket nem ússza meg senki, akár boros, akár füves. Mondjuk egyikük sörös, ő kissé meg is orrol ránk - jogosan -, amiért rá nem gondoltunk, de azért beéri ő is a kínálattal.
Szóval a Sirály tökéletes - a gyenge szóvicc kedvéért: sirály - hely a Kultúrkommandónak, ott szeretik az ilyesmit. És asszem mi is szeretjük a Sirályt. Iz disz a bigining of a bjútiful frencsip? Méjbí.
(A szövegben nem véletlenül van ám az a három rövidke szó kiemelve. A felhívás mindenkinek szól, aki kedvet érez hozzá, és szeretne csatlakozni.)

És akkor akit nem találtunk meg tegnap este, vagy elhagyta, vagy nem emlékszik, vagy azzal fűtött: íme a két vers, ami legott kikultúrkommandóztatott vala.
Te melyiket kéred?

Ezerjó
Elkövető: markó VIVIEN

A művész esküszik a marihuánára
Elkövető: benke HUNOR
(igen, ez olyan, hogy meg kell fordítani, régi, képcsöves batárnagy monitorral rendelkezők használhatják a jobb gomb/kép mentése másként parancsot, és elforgathatják a képznézegetőben is.)
 

Az alábbi történet nem köthető hozzánk, csupán megfigyelője és lejegyzője voltam az eseményeknek. De amint az mindjárt kiderül, tőlünk függetlenül, kultúrkommandó volt ám ez is a javából.

Előljáróban csak annyit, hogy nem is a szövegszerkesztő, hanem a böngészőm volt a hibás, mert a jobb alsó sarokban, egy gyöszi kis felirattal adta tudtomra, hogy ő bizony blokkolja a felugró ablakot, amivel meg a képet lehet beilleszteni. Túljártam az eszén, vannak képek, éljen a multimédia.

Szóval ma újra a gödör környékén jártam, és örömmel tapasztaltam, hogy csupán a csúcsközponti műtavas műkultúrműhely közvetlen környezetéből írtották ki a mi kis gerillakultúránkat, távolabb a plakátok épek, és érintetlenek. Kivéve egyet, de arról majd lejjebb. Most jöjjön néhány kép:

Ablakballada a Bajcsy-Zsilinszky és a József Attila sarkán egy rozsdás villanyoszlopon.

És Gödör ugyanannak az oszlopnak a másik oldalán.

 Különböző kulturális izgalmak egy kikerülés irányát jelző tábla hátoldalán. De van bringa is, eladó.

 Egy Gödör megmaradt a Gödör szélén is. A légy minden bizonnyal értékeli a kommandót.

Ennyi vizuális ingerlés egyszerre elég is, jöjjön egy kis szöveg: aki jár mostanában a Gödör környékén, bizonyára észreveszi azt a szép aszfaltrajzot, ami épp ottjártamkor készült. Gondoltam, milyen jó is ez, nem csak mi kultúrkommandózunk, más is teszi a dolgát. Aztán kiderült, hogy a T-nek festenek egy reklámot, hát így már annyira nem tetszett a dolog, de végülis még mindig jobb, mintha szórólapokat osztogatnának apró magenta-színű miniruhában csinos hostess-lánykák. Na, nem mintha a csinos hostess-lánykákkal baj lenne, de a miniruhához már hideg van, és így legalább nem keletkezik szemét. A reklám meg így is kiszúrja mindenki szemét. (Jó, ez elég gyenge volt, de nem tudtam kihagyni.) 

A festett kődarab annyira élethű lett, hogy a szemfüles street-art művész óvatosan lép rá, nehogy kibicsakljon (ezt tényleg így kell írni?) a bokája. A barátja közben lehajol, hogy a kép hátterében látszódjon, amint az egyik lány annyira megdöbben a nem mindennapi látványon, hogy hátrafordulva még mindig őket nézi, nem sejtve, hogy mindjárt nekimegy az oszlopnak.

Nos, mint azt már korábban említettem, a megmaradt plakátok egy kivételével mind érintetlenek maradtak. Akadt azonban egy műértő, akinek ráadásul nem kis grafikai tehetséget hordoznak génjei, és néhány laza tollvonással, valamint egy egyszerű rajzzal tulajdonképpen tökéletes elemzést készített az Ablakballadáról. Ráadásul tettével maradéktalanul kiegészítette és rendszerezte mély űrben kavargó gondolatainkat, s könnyed, ám rendkívül pontos definíciót adott mindannyiunk számára arról, mi is az a kultúra. Íme:

 Fasz.

Aszongya nekem a Vivien tegnap, hogy akkor el kéne kezdeni a kultúrkommandót, nem? Hát mondom, de. Ennek meg is lett az eredménye: október első napján, ami ráadásul a zene világnapja is, ugye, fogtuk magunkat, aztán egy rakat vers-fénymásolattal, és Milánnal, a ragasztóval kimentünk a Gödörhöz, hogy első ízben megtapasztaljuk, milyen érzés kultúrkommandózni.

Hölgyeim és uraim, Kultúrkommandózni jó érzés! Annál is inkább, mivel nem csak ragasztgattunk galád módon, hanem gátlástalanul megkérdeztünk egy-egy fűben üldögélő társaságot, hogy kérnek-e ingyenverset... És láss csodát: kértek! Sőt, még tetszett is nekik... Meg volt, aki kérte, hogy szavaljam el. Elszavaltam. És az egyikük kiköpött úgy nézett ki, mint Németh Juci, aki ugye Nemjuci. Vajon mégis ő volt?

Na mindegy, ez végül nem derült ki, hiszen az ifjú építész csapat olyan lelkes volt, hogy magukhoz invitáltak, és ott töltöttük az este további részét. Gitároztunk. Még a kalapos idegen is gitározott, a punk meg elénekelte hozzá Vivien versét. Megkapta az enyémet is hozzá, csak úgy, grátisz. Cigit viszont nem kapott, pedig valószínűleg azért jött volna, de annyira megilletődött a spontán rázúduló kulturális özönvíz termékeny cseppjeitől, hogy végül elfelejtett kérni.

Ja, és persze a multimédia, hát hogyne! Csináltam képeket is, de egyrészt nem lettek túl jók, másrészt pedig legalább fél órája nem jövök ki ezzel a bloghu-s szövegszerkesztővel, mert hiába nyomom, nem jön elő a kép hozzáadása ablak. Úgyhogy ezúttal kép nélkül maradtok, vagy csináltok ti magatok, elkülditek, kibékítetek engem és a szövegszerkesztőt, és akkor lesz nektek multimédia itt is.

Addig viszont jöjjön a két vers, amit első bevetésünk alkalmával kikultúrkommandóztunk:

Gödör

Hiába, nincs mese, már megint itt vagyok.
Nem tagadom, bevallom: jó itt lopni a napot.
Erzsébet tér, Gödör, Te vagy a kedvenc helyem,
az olyanokat, mint én vagyok, itt mindig meglelem.
Ide jár mindenki, aki alter, egyetemista, bringás, vagy csöves,
a közös vonás: legtöbbjük a szabad térben iszik, vagy füvez.
Nem szólok az idegenekhez, és ők sem hozzám, ez a szerepem,
tolerancia munkál itt minden semmittevő kebelben.

(markó VIVIEN) 

Ablakballada
(Megevett a rendszer, ember!)

Kattansz, kattogsz,
ablakból ablakba.
kattansz, kattogsz,
ablakból ablakba,
kattansz, kattogsz,
ablakból ablakba,
kattansz, kattogsz
ablakból blablabla

Aztán:

Megaltatsz a jóból egy keveset a szádban,
hagyod elveszni magad egy fél homálynyalábbal,
és bal lábbal lábalod magad alá az ablakballadát,
mint aki nem hall, és nem is lát.

Nahát,

ITT EGY VERSESPLAKÁT!

(benke HUNOR)