Jól indul a kommandó. A MÁV ma csak 20 perccel múlja alul önmagát, ennyit kell a vonatra várni, péntek este 7-kor, esőben, hidegben, türelmetlen.
Persze a sokszorosítás is megint az utolsó utáni pillanat alatt készül el, de legalább nem unatkozunk a vonaton: vágunk.
Nekem nem is sikerül annyira (baromi ronda), de ráfogom, hogy így legalább minden példány egyedi és megismételhetetlen, mert kétszer ugyanolyan bénán nem tudom elvágni a lapot.
Gyorsan eldöntjük, hogy a ma esti helyszín a Csendes lesz. Odaérkezve nekünk is sikerül kicsit lecsillapodnunk. Mondjuk erre a 49-es villamoson bemutatott hiperaktív akrobata mutatványok után szükség is van - már ami engem illet, mert Hunor csak ült és rögzített.
A Csendesben meleg van, szép térélmény van , sör van - ja az még nincs, első körben csak bátorító-terepfelmérő fröccs. Hely sincs, csak egy fél asztal fele.
Egy jó tanács viszont van: ha az üres székek kutatása közben elkezded csavargatni a WC ajtóra felszúrt Barbie baba lábát abban a hitben, hogy a nyakába tudja tenni, akkor közlöm veled, hogy tévedsz. Nem tudja. A megfelelő szög elérésekor egyszerűen tőből kihullik.
A hely előnye egyébként, hogy könnyű átlátni, hátránya viszont, hogy  zsúfolt és nagy a csendes-zaj. Emiatt a szavalás sem megy egykönnyen, maradnak a versek házi olvasatra. A társaság egyébként vevő a jóra, meglepődnek, kérdeznek, lelkesek és értetlenek, mint általában.
Megkapjuk az első, bemutatkozásunkat illető kritikát is, miszerint: miért INGYEN vers? Ezzel lealacsonyítjuk a saját munkánkat - mondják. Ezért most itt is kifejtem: ez nem degradál, ez csak arra buzdít, hogy nesze, itt a kultúra, fogyaszd, mert most nem kerül semmibe. Egy-két vers, ami szórakoztat, vagy elgondolkodtat, nem túl hosszú, nem túl fárasztó, és nem kell sehol sem regisztrálnod. No de sebaj, legközelebb majd AJÁNDÉK vers lesz a neve, és akkor így kérdezünk:
"Kértek ajándék verset?" (úgyis jön a karácsony, hamarosan mindenki rácuppan erre a szóra, és 2 hónapig nem száll le róla, miközben arról beszél, hogy mennyire elege van ebből a karácsonyi ajándékozás-őrületből)
A poémák ezúttal amúgy hamar elfogynak, és összességében pozitív a visszhang, de valahogyan mi is hamar elfogyunk. Még egy sört iszunk, mert végre érkezett a pultba, és még egyet filozofálunk az aktuális-aznapi flörtölési lehetőségeket illetően, aztán úgy döntünk: mára elég lesz ennyi is.
Legközelebb, ha piros-fehér köpenyes szakállas emberek akarnak majd bármit is adni nektek, azok már nem mi leszünk. Mondjuk most sem mi voltunk, mindegy.

Akinek nem esett volna le, vagy furcsállja, hogy olyan mintha, de mégis, és akkor most mi van? Szóval a beszámolót ezúttal Viviennek köszönhetitek. Nekem meg azt, hogy szokás szerint jól ideposztolom a verseket, amelyek - agyon régies-ragosítva, mint a múltkor - legott kikultúrkommandóztattatottak vala:

Mi lesz a vége,
Mint annak előtte,
Pillanatnyi öröm,
Hol sírva, hol nevetve
elkövető: markó VIVIEN

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.